2006/10/30 23:51 Category: lmpvs
Budapest rendőrfőkapitányát a Hír TV szembesítette azzal a képsorral is, melyen egy civil ruhás férfi hol a tüntetők között tűnik fel, hol pedig szemmel láthatólag nagyon jó viszonyban a rendőrökkel, azok oldalán. Kökényesi Gábor - akiről időközben kiderült, hogy újságíró, az MSZP, majd a kultusztárca sajtósa volt – rohamsisakban és kommandós kesztyűben törölgeti valamilyen könnygázt semlegesítő szerrel a rendőrök szemét, majd újra elvegyül a tüntetők között. Gergényi közölte: nem ismeri a férfit, de kíváncsi rá, hogyan kerülhetett a rendőrök közé egy civilruhás rendőri rohamsisakban.
A vipera használatát firtató műsorvezetői kérdésre a rendőrfőkapitány azt válaszolta, hogy nem ért ezekhez a szerkezetekhez, így nem is tudja, hogy mi a különbség a vipera és a képeken a rendőrök kezében látható eszköz között. A kollégáitól viszont azt a tájékoztatást kapta, hogy a rendőrök által használt eszköz rendszeresítve van különböző alakulatoknál. Ez az eszköz Gergényi szerint „szerkezetileg nem ugyanaz, mint amit állítólag a különböző piacokon lehet kapni”.
A műsorvezető rákérdezett a súlyosan bántalmazott Révész Máriusz, és Vértesaljai László jezsuita pap brutális megverésére is, ám a főkapitány szűkszavúan mindössze annyit közölt: nem ismeri a részleteket.
Ezek után aki rám mondja hogy nagy a pofám, azt kinevetem jó?
(akartam ide kitenni Gergényiről is egy képet, dehát kurva ronda.)

|
2006/10/27 22:43 Category: lmpvs
Újabb videó (a HírTV-ről), rajta egy rendőr aki nem hajlandó igazolni magát. Elég vicces, hogy ezt meg lehet tenni, "mert a főnök majd viseli a felelősséget, mi meg büntetlenül szarhatunk a jogállamra".
Message from EU
2006/10/27 20:55 Category: lmpvs
EU asks Hungary to explain alleged police violence
Megérkezett az első érdeklődő mail az EU-tól...

Link
2006/10/27 19:58 Category: lmpvs
Hogyan válhat egy demokrácia szinte észrevétlenül diktatúrává?
Magyarázgatom már egy ideje.
Magyarázgatom már egy ideje.
nyilasveszéjj!!1
2006/10/27 14:52 Category: nsdap
Ugyan erős a gyanúm hogy Kuncze apánk nem olvassa a blogom, de ezt a filmposztert már tegnap is fel akartam tenni. Esetleg szólhat akinek meg is van ez.

[Motorola V3{i} backgroundpic verzió]

[Motorola V3{i} backgroundpic verzió]
Traktortünti
2006/10/27 10:32 Category: nsdap

Uh, most aztán jár a szája a sok fakeliberálisnak, hogy jajdejó hogy kitiltotta demszky a traktorokat (is) a fővárosból, így is akkora a dugó mindig. Ugyanezek az emberek persze az év többi 364 napján leszarják hogy a fővárosban nem lehet autóval normálisan közlekedni, a demszky által nagy ívben lefosott kátyúkról nem is beszélve. Ők még egy ilyen végtelenül tragikus időszakban is csak arra tudnak gondolni, hogy "csak engem ne szivassanak, csak nekem legyen jó". Aztán elmennek demszkyre szavazni persze.
Megvetlek titeket.
Megvetlek titeket.
2006/10/26 17:22 Category: lmpvs
Persze kihagytam a legszebbet. Ugyanaz a döbbenetes, minősíthetetlenül vérforraló hír természetesen teljesen máshogy szól (és harmadakkora) az RTL Klub változatában. Ezezez csubakka...
Újabb TV-vel gyarapodott tehát a felgyújtandó Igazság Minisztériumok listája. Személy szerint annyit teszek ehhez hozzá, hogy az összes kint lévő rendőrsöpredék dögöljon meg tripperben és rohadjon el a pokolban a kormány tagjaival együtt.

Lapszemle
Erős kezdés: folytatódik a népírtó posztkommunista kormány elleni háború.
A "liberális" demokraták büszkesége, Demszky (valamint Molnár Gyula of MSZP és Ikvai-Szabó Imre of SZDSZ), korábbi állításaival ellentétesen konzultáció nélkül szavaztatta meg a gyülekezési szabadság megszüntetésének újabb lépését: azt a törvényjavaslatot, amely megszabja, hogy a tüntetések engedélyezését mostantól egy bizottság végzi. Az indoklás vérforralóan kampó:
Ikvai-Szabó Imre rámutatott: azért van szükség a szigorításra, hogy "demokratikus eszköze legyen" a városvezetésnek arra, hogy a "nem mindig demokratikus technikákkal zajló" közterületi rendezvényeket kordába szorítsák.
"Aha." Bevillogott a duplabeszél-detektorom.
A meglévő leírások mellé illeszkedik annak a férfinak a beszámolója, aki "munkája végeztével haza akart jutni a VI. kerületből egy férfi október 23-án, ezért tanácsot kért a rendőröktől, merre mehet biztonságosan haza. Talán nem kellett volna rájuk hallgatnia, mert amikor a Síp utca felé került, bár egyedül volt, a rendőrök felszólítás nélkül fejbe lőtték egy gumilövedékkel." Ezután pedig menekülés közben ötször hátba.
Gergényi újra alkotott hát, mily nagyszerű ez. Mint ma egy határőrtől megtudtam:
"Könyörgöm ne várjátok már el a rendőröktől, hogy a sok barom miatt a kelleténél többet fognak elviselni. A képlet egyszerű: odamegy, felszólít, ha nem történik semmi üt (viperával :) ) Sokáig utáltam Gergényit, de most minden tiszteletem az övé, hogy kőkeményen kiáll az állománya mellett. Évek óta nem volt ilyen.
Pusztuljon el az ilyen. Józan ésszel felfoghatatlan, hogy vannak emberek (köztük Gergényi, a főkapitány), akik védik ezeket a maszkos, azonosíthatatlan barbár rendőrférgeket akik ellepték a várost. Szerencsére a felháborodás egyre nagyobb méreteket ölt. Apropó, ha már ilyen meglepő a különbség az MTV-s és a pár nappal későbbi rendőrség között, akkor mi is van azzal, hogy állítólag a rendőrök jó része nem is magyarul beszélt?
Hamis volt persze az az mszp-s kampószöveg is, hogy akkumulátorokkal indították be ezek a szemét nácik a T-34-est, ebből is látszik hogy milyen szervezett ez a fideszes (!?) bűnbanda. Szépen odament ugyanis egy György nevű öreg harckocsis, és jelentkezett hogy ő be tudja indítani. Na ilyen az amikor valakinek nem csak a szája jár, mint a Gyurcsány szikrányi "őszinteségében" (muhaha) hívőknek.

Quotes
2006/10/25 19:30 Category: lmpvs
Csodálatos nemzetmentő rendőrségünk álláspontja:
Arra a kérdésünkre, hogy a rendőröknek kötelező-e az azonosító jelvény használata, Gergényi Péter, budapesti rendőrfőkapitány nem adott egyértelmű választ. "Az utcai egyenruhán kell, a bevetési ruhán nem kell" - válaszolta kérdésünkre, majd úgy módosította álláspontját: "mindig kell, kivéve a csapaterős gyakorlóruhát... gondolom".
Jármy Tibor, a BRFK szóvivője sem tudott érdemi választ adni arra a kérdésünkre, hogy miért nem volt a rendőrökön az azonosításukhoz elengedhetetlen jelvény. A szóvivő csak arról tudott beszámolni, hogy néhány kollégáján azért nem volt azonosításra alkalmas jelvény, mert az utcai harcokban leszakították róluk. (2000 rendőrről egyszerre, csak úgy odament[ek] valaki[k], igen.)
(Felvételeinken közelharc előtt, sorfalban álló rendőrökön is látszik, hogy nincs jelvény.)
Hát persze. Én meg ezek után elhiszem, hogy molotov-koktélokkal (!!!) támadtak rá (!!!) a tüntetők a rendőrökre (!!!). Öhm, igen, ez tényleg hihető, valóban csak úgy nekitámadnak 500 rendőrnek egy üveg benzinnel, Gyurcsány pedig "bevallotta" hibáit, igen.
Izé, akkor hol vannak az elszenesedett rendőri hullák? És miért távozott Gergényi a vizsgálóbizottság üléséről hirtelen?
[Cikk]

FAQ
2006/10/25 11:22 Category: lmpvs
Nos szemezgessünk egy kicsit a mostanában oly gyakran puffogatott ellenérvnek szánt sallangokból.
Demokrácia az, ha ilyenkor a vesztes 4 évet vár, és tűr.
Gyakran hallani ezt az elmúlt rendszerben felnőttektől. Nos, a demokráciát a következőképp definiáljuk: A demokrácia (szó szerint "a nép uralma" a görög démosz [nép] és kratos [uralkodni] szavakból) egy olyan államforma, amelynek összes polgára szót emelhet a politika alakításában. Nos, Gyurcsány és Kuncze szerint a tiltakozók nem a magyar nép részei, és egyébként is a demokrácia szabályai átírhatók, mert Gyurcsány céljai mindenek előtt valók. Így tehát aki a fenti állítással jön, bizton állítható hogy nem is kíséri figyelemmel a mai Magyarországot.
Azért Gyurcsányékat ne hasonlítgassuk Hitlerhez.
Magára vonta ezt a szerepet (egyébként először egy amerikai show-ban akasztották rá a "black-faced Hitler" kifejezést), amikor símaszkos, viperával felfegyverzett rohamosztagosokat hajtott az ellenzéki párt gyűlésébe. Barnaingesek, anyone?
Én igenis kint voltam az utcán, és láttam az agresszív, romboló csürhét.
Szokásos módszer, jelzőket ráaggatni mindenkire aki kiáll az érdekeiért (nyilas, fasiszta, csürhe, stb). Semmi gond, a rendőrök meg ugye ott se voltak, nem is tettek nyomorékká embereket, romhalmazzá utcákat. Érdekes módon az ilyen ember nem gondolkozik azon, hogy egy valóban garázda, romboló szándékű többezer fős tömeg mit tudna művelni. Szóval várjuk a húszezres tömeg által lerombolt dolgok listáját (figyelem, jelentős különbség van békés felvonulás és rendőrök által indított utcai harc között).
A rendőrnek igenis kötelessége megvédeni engem és a családomat.
Ez így is van. A rendőrök sajnos erről nem tudnak, legalábbis amikor emberek ezreit verik és lövik nyomorékra kormányzati parancs alapján, tanúskodnak erről az áldozatok és a képek.
Aki este tízkor a Blahán van, az megérdemli a verést.
Köszönjük, a kijáratnál átveheti a "Bad Democracy" díjat.
Szégyen, hogy rohamrendőrökkel kell védeni az állami ünnepséget, de erről a randalírozók tehetnek.
Azok az emberek én és te vagyunk, tisztes polgárok akik a haza, az igazság és a szólásszabadság védelmében vonulunk fel, békésen, de erősen. Ha a karhatalom a demokráciát bevallottan tiporva szembeszáll, az emberek megvédik magukat. A kormány pedig az erőszakszervezetük gyűrűjében tud már csak "megemlékezni".
Dehát ez egy ünnepnap, és nem kellene Gyurcsány beszédével foglalkozni ilyenkor.
Ezt mondd meg neki is, aki a magyar népet teljes egészében kitiltotta az ünnepről, és ha nem álltunk volna ellen akkor Budapest utcáiról is.
Tetszettek volna bejutni a parlamentbe...
A kopogtatócédulákkal bizonyítottan elkövetett csalások, így előre eltervezett választások mellett? Te beszélsz demokráciáról?
A többpártrendszer eleve csak nehezebbé teszi a kormányzást.
Hogy oda ne rohanjak. Tetszettek volna útkaparónak menni.

2006/10/24 19:33 Category: lmpvs
"Kuncze Gábor szerint azt állítani, hogy a rendőrök provokálták a békés tüntetőket, az ócska politikai cinizmus. Mindezt a nyilas jelképnek számító árpádsávos lobogók alatt teszik, mondta az SZDSZ elnöke."
ROTFLOL, szegény jó liberális disznóképű vadbarom. De még rosszabb az, aki ezt el is hiszi neki.

2006/10/24 18:01 Category: lmpvs
| (forrás) |
Példátlan eseményeknek voltam szemtanúja hajnalban, amik úgy megráztak, hogy most, hazaérkezésemkor (hajnali két óra felé) azonnal le kell írnom őket. A publikálásra terveim szerint kora reggel kerül sor.
Az otthon békésen üldögélők biztosan megint nagyon okosan megmondják majd, hogy mi történt tegnap, hiszen a Gyurcsány is megmondta a tévében, hogy gonoszok gyülekeztek. Én azonban megint ott voltam fél tucat oszlatásnál is, szívtam a könnygázt, láttam a rendőröket egy karnyújtásnyira, úgyhogy talán az én véleményem is érdekes lehet, legalább egy kicsit.
Summary
Khm. Azt azért a leghülyébbek is észrevehetik, hogy csak akkor történik személyi sérülés, vakság, haláleset, rongálás, ha Kuncze elvtárs kiküldi a rendőröket magyarokat oszlatni. Az is feltűnik az embernek, hogy 1 hónap alatt mindössze 1-2 súlyosan sérült rendőrről szóltak a hírek. Tehát az emberek nem ölni és verekedni mennek. Ez sajnos - mint a hírekből is világosan látszik - csak a rendőrők privilégiuma, hogy a tárgyalás előtti sorozatos kínzásokat és megaláztatásokat és egyéb jogtiprásokat ne is említsem ;(((
Remélem szét lesz rugva a rendőrség segge ezekért a köztörvényes randalírozásért és emberiség elleni bűntettekért. Ezt nem lehet ezúttal megúszni, a híradások a kilőtt szemekről, megnyomorodott emberekről, szétvert szórakozóhelykről, eltorlaszolt utcákrol, tömegesen összevert emberekről magukért beszélnek.
Kivételesen egyetértek Gyurcsány Ferenccel - bár félreérthetően fogalmazott -, a pesti utcákat valóban birtokba vette egy agresszív kisebbség: a rendőrök. Valóban, annak ellenére hogy aznap együtt ünnepeltem néhánytízezer magyarral az utcákon, ezen kisebbség megjelenése után nem mertem kint tartózkodni (szerencsére az a maradék akárhányezer ember igen, hiába tudták meg Gyurcsánytól hogy ők nincsenek ott). Ízelítőt kaphattunk Kuncze rendőrállamából (lásd "jöjjön el a mi országunk"... Na csak azt ne...).
Ezek a vezetők most írták alá a halálos ítéletüket. Én legalábbis nem vennék tartós tejet ekkora hazugságok után mint például Gergényi aki szerint "a tüntetők igyekeztek rásímulni a fidesz gyűlésre, ezalatt természetesen állt az oszlatás", valamint amikor bejelentették azt az ürügyet hogy "a Kossuth tér még mindig műveletei terület" miközben töküres volt.
Engem ez az 1939-ben a lengyel hadsereg által "elkövetett" németországi határsértésekre, vagy a csehszlovák kormány által "rendet tenni behívott" náci hadseregre emlékeztet. Csakhogy akkoriban nem volt Internet.
Elegem van bazmeg a kibaszott Abszurdisztánból. Éljen a polgári engedetlenség! Új, egyenlőbb választási törvényt, új választásokat, (jóval) többpártrendszert!
p.s.: A rendőrséggel még nem tudom mit kéne kezdeni (azon kívül hogy néhányszáz rendőrt lecsukni 5-6 évre, a sitten szeretni fogják őket), de csak szépen sorjában.

1956-os emlékmű a Felvonulási téren
2006/10/23 22:14 Category: lmpvs
Mellesleg a kormany ezt a szar vashalmot birta emelni '56 emlekere. Ha nem itt, Abszurdisztanban elnek, el se hinnem.
(a masik jelolt, amit persze el sem biraltak, egy kismagyarorszag alaku fal, amit egy eletnagysagu szovjet tank tor at, es elotte all egy apro kisgyerek egy Molotov-koktellal. De nem, nekunk ilyen btk-s arcok altal emelt vas foshegy kell. Eljen a vas es acel orszaga.)

Rendorallam
2006/10/23 21:45 Category: lmpvs
Az immar 1 honapja tarto polgari elegedetlensegi megmozdulasok alatt 0 db fosztogatas illetve egyeb atrocitas tortent (leszamitva a kormany-, es kormanykozeli epuletek elleni tamadasokat, de ez ertheto modon nem tartozik ide) az allitolagos "futballhuliganok" altal. Sajnos azonban a bekes fel-ala vonulasokat es kormanyellenes tiltakozasokat a szocialista-liberalis kormany verbe, konnygazba, eroszakba, es artatlanok ellen folytatott koncepcios perekbe fojtja ("lehet tuntetni a kossuth teren... megunjak... hazamennek... a demokracia szabalyait athaghatjuk celunk elerese erdekeben" by Gyurcsany, illetve "a tomegbe kellett volna loni" by Kuncze).
"Bator es szakszeru rendori intezkedes"
Mellesleg a tudositasok teren az egesz 2006-os magyar media csodot mondott (a tenyek meghamisitasaban pont ellenkezoleg), mindossze az Árpádhír világtelevízió kepes elo kozvetiteseket folytatni, mindig a rendori eroszak kozepen, sajat erobol. Koszonet nekik.

Slideshow
2006/10/23 21:14 Category: life
Voltunk ma a Gellért hegyen is.

A szocialista part ugy gondolta hogy 1956-hoz melto lesz, ha mindossze ezzel a 2 plakattal "diszitik" fel a varost. Koszonjuk.

Unneplo magyarok, Corvin köz, delutan.

A Kalvin teren csatlakoztunk egy tobbezres menethez (lehet az Astoria felol jottek), ami a Szabadsag hidon kelt at. Kepek (szarok).

PHP vs HTML
2006/10/21 21:59 Category: life
Mint az varhato volt, beindult a fingadozok lelkes kiscsoportja. De a legviccesebb megis az, hogy biztos nem veletlen nem lehet nalam commentelni. Nos, regi olvasok meg emlekezhetnek ra hogy volt ilyen lehetoseg, viszont apro kulonbseg hogy akkoriban meg .php volt a filenev vegen (clue-clue!). Pedig igazabol jo lenne ha irogatnatok, szeretek a draga olvasokkal kontaktolni. Multkor is felismertek IRL, jo volt, tenyleg.
Update
2006/10/21 19:37 Category: lmpvs
Az elobbi entryben sajnos nem tudtam eleg illusztris peldaval bemutatni mire gondoltam amikor az emlitett eszosztok szanalmassagarol irtam. Szerencsere megtette ezt mas.
Na...
... akkor lassunk egy gyors szegyenfalat a linux-flame lista tagjai alapjan (tudom, vesszoparipam). "Nézitek a csürhét?" cimu topic, by Halasz Gabor (o egyebkent azt is keszpenznek vette, hogy a forradalmarok koveteleseiben benne volt hogy a fradit tegyek vissza az nb1-be. No comment. O allitja egyebkent azt is hogy, idezem "A bkozep, 64varmegye, ver es becsulet, es a szelsojobb lenyegeben ugyanaz a csapat.").
Elso szemelveny termeszetesen ki mas is lehetne mint Tomka Gergely, aki mellesleg eloszeretettel aggatja a "naci" jelzot barkire aki utalja a ciganyokat, es tomcat blogot, kurucokat, vagy barmi mas hirforrast is el tud olvasni, nem csak a kozeismerten hiteles szdsz-es indexet vagy hvg-t. Az o kommentarjai kozul ezeket emelnem ki (sajnos az ugyet a vegsokig egyoldaluan szemlelo leveleinek kielemzese tul sok oldalt es idot kotne le reszemrol, igy ez mindenkinek sajat feladata lesz):
"Ne lelkesedj már ennyire, bazdmeg. Majd ha a te tulajdonodat rongálják, akkor érts velük egyet."
Tomcat elfogasarol: "Teganp este vitték el. IGen helyesen." Koszonjuk, lehet menni leborulni az orosz megalaztatas monumentuma ele.
Szladovics "tomfa" Peter valasza erre: "hogyugyvan." Es: "A Torockait meg dutyiba hamar, ha már büszkén vállalta, hogy ő vezette a "népet". Kár, hogy a szlovákok egészben adták vissza. Elég lett volna a testrészeit a Dunába szórni... "
CZW:
mikor fog felnoni a rendorseg oda, hogy ezeket kurvara elverjek, becsukjak, es gyorsitott eljarassal 3 evre lecsukjak oket?
Kevesse lehet haragudni Halasz "Nuanda" Attilara, a kovetkezoert:
Csak ehhez kell tökös parancsnok aki nekiküldi a csőcseléknek az embereit. Ezt azóta sem teszik meg. Most is ezért sérült meg több rendőr mint focidrukker (ha jól láttam a felvételt, a nagy része az volt) mert csak álltak. Menni kellett volna és a szart kiverni belőlük. Függetlenül attól, hogy kik és miért háborognak.
O vegulis rendor, tehat tole elvarhato hogy ne lasson tovabb az orranal.
Pocze Balazs:
Azt akarják sokan, hogy monnyon le a kormány...én azt mondom,
hogy felőlem akár le is mondhat, de akkor garanciát kérek arra,
hogy amit most elkezdtek (a megszorító intézkedések), azt ne
hagyják abba. Nekem teljesen mindegy, hogy ki van hatalmon, csak
csinálja meg, amit meg kell.
Igen, van aki meg ezek utan is elhisz barmit az MSZP-nek. Taigetosz dij.
Csanyi Andras (masik rendor):
egy alapos verés tényleg nem ártott volna nekik.
Andy, az indexolvaso:
A HirTV meg kapja be, amikor olyanokat mond, hogy a bekesen tunteto tomeget megtamadtak a rendorok.
De szemet ez a hir tv, hogy egyedulikent ott tud lenni. Nyilvanvalo tehat hogy annak van igaza aki nincs is ott. De ha ezen az indexfuggosegen nem zokognank, meg ide passzol ez is tole:
Annal is inkabb, mivel a hirek szerint a B-kozep eleg jelentos resze
kepviseltette magat az esemenyen.
Szegenysegi bizonyitvanyt allitott ki magarol tovabba Matics "feljelentelek geci!" Laszlo tobbek kozott a kovetkezo beszolassal:
az osszes embert, aki oda kiment, lecsukatnam garazdasagert, gyujtogatasert, a kotelezo segitsegnyujtas elmulasztasa, hatosag, hivatalos szemely illetve kozfeladatokat ellato szemelyek elleni eroszak, es a karmentes akadalyoztatasa miatt.
Ez van, ha valakinek agyara mennek a kommunizmusban eltoltott evek. O egyebkent egy kesobbi leveleben orokre eltiltana a kozszereplestol Orbant emiatt, ezzel nem alapszintu belpolitikai tajekozatlansagrol adva tanubizonysagot. Ugyanő ezutan: "megvonnam a mentelmi jogat, es eljarast inditanek ellene rongalasra, gyujtogatasra es kozveszely okozasara valo felbujtas miatt..."
Szokovacs Roberten meg a zindexes kepek es az elo tudositas sem segit, az agya nem azt latja amit a szeme:
Nevetsegesek voltak azok a kepek, ahol 10-20 rendort a falhoz szoritottak meg amikor az egesz csapatot elkergette meg csak letszamfolenyben sem levo kodobalo banda :(
Szabo "donci" Denes a kovetkezo elmes megjegyzessel jarult hozza a temahoz:
"Mindenesetre, a tegnapi balhé szerzett az mszp-nek néhány, jónéhány szavazatot."
Bizony, ezek az emberek - akik mindent csak partok moge sorolva tudnak elkepzelni - tobbek kozott szavazati joggal is rendelkeznek.
Vegh "lanc" Karoly annyira penge, hogy o blog alapjan is siman megmondja hogy ki a naci (sic) es ki nem, de ezt meg siman tetezi azzal hogy ugyanilyen indokbol teljesen legalis es batoritando ha valakire ratorik az ajtot:
"meg ne sajnaljam szegenyt.
par idezet tole:"
"hm. erdekes, valtozott a tegnapi blogja.
tegnap mikor olvastam hogy megint feltunoskodott, gondoltam megnezem
hogyan ferditi a tortenetet, es elegge fel is nyomta bennem a pumpat
ahogy frocsogott/uszitott. Most meg erdekes modon nem talalom amit irt, 404 lett hirtelen.
A batorsag, ugye."
Na, ennyit a fereglistarol, tobb szot nem ohajtok felretajekozodo, agressziv allat mszp szavazokra vesztegetni. Tudom nem magyaraztam tul hogy miert (nem) csalodtam ezekben az emberekben, ok ugyse ertettek eddig se, ezek a szegyenteljes idezetek pedig onmagukert beszelnek.

KossuthTer
2006/10/20 20:38 Category: lmpvs
A felhivasokra hallgatva kimentem ma a Kossuth térre, hatha orrbavernek, de - tobbek sajnalatara - ez vegul nem tortent meg. A rendori beavatkozast ugyanis eloszor 12-rol 19 orara, majd vegul teljesen elnapoltak. Gyanitom a hatosagnak is leesett, hogy ott mar kozel sem azok a forradalmar fiatalok vannak mint akik nehany hete a Szabadsag teren alltak hosiesen ellen az mszp kormany altal inditott rendori agresszionak, csak nehany bolond akik semmit sem osztanak vagy szoroznak...
Ugy tunik ujabb igeretes kezdemenyezest sikerult felhigitani, crap.