Sep 2009

a hegy gyomrában - under the mountain

Áhh, végre megtaláltam!

Erre a sorozatra a 27 év alattiak nem nagyon emlékezhetnek. A '90-es években ment az eggyesen a reggeli gyerekműsorok között (matiné!), és egy generáció ismerhette meg az elemi rettegést általa. Ha ez nem lenne elég érzékletes, tessék belegondolni milyen hangulata lehetett egy olyan filmsorozatnak, amit még 20 év távlatából is pontosan fel tudok magamban idézni. Az egyszerűség kedvéért a RégiSorozatok oldalról gátlástalanul lenyúlom az ismertetőt:

Rachel (Kirsty Wilkinson) és Theo (Lance Warren) mint említettem, ikrek, akik nyári vakációra a Kráter-tó mellett élő rokonaikhoz utaznak. Felkeltik egy temetkezési vállalkozó(nak álcázott földönkívüli), Mr. Wilberforce (Bill Johnson) és csatlósai figyelmét, akik rögtön az ikrek életére törnek. A gyerekeket egy Mr. Jones (Roy Leywood) nevű öregúr veszi védelmébe, akiről kiderül, hogy ő is emberi alakot öltött űrlény. A Földre azután érkezett, hogy Wilberforce-ék elpusztították a bolygóját minden lakójával együtt, és a Földre is hasonló sors vár, ha a parazitákon múlik. Wilberforce-ék valójában gusztustalan, mócsingos, iszapszerű viziszörnyek, akik rövid időre képesek emberi alakot ölteni. Az egyetlen mód a megfékezésükre két különleges erővel bíró kavics, amik működtetéséhez egy szoros, telepatikus kapcsolatú ikerpárra van szükség, ezért az ellenszenv Wilbeforce-ék részéről.

Jótét lelkek feltöltötték a teljes magyar sorozatot a Youtube-ra, de tartok tőle, hogy az újbóli megnézése lerombolná (begyógyítaná?) a mélyen a tudatalattimba égett lenyomatot (ahogyan ez már sok ilyen alkalommal megtörtént), így valószínűleg kihagyom. Nem mondható el ez ugyanakkor a hamarosan elkészülő remake-ről (igen, jól olvasod, úristen, musthave, hihetetlen, őrület)!


|

hearts of iron 3

Közben egyébként már 2 hete megérkezett a Hearts of Iron 3 CD-m, de nem írtam meg rögtön, mert a játék egy bugos szar, pedig már az 1.3-as patch-nél tartunk. Ez van, szokásos Paradox release...











|

h1n1

Szezonja van a H1N1 védőoltásnak. Megjelent egy kis felhomályosító írás a "védőoltásról". Felőlem mindenki azt hisz amit akar, ugyanakkor mindenképpen felhívnám a figyelmet a remek Index hírportálon megjelent cikkre személyesen Munk Veronika tollából (ez a "valahol megint felsírt egy kisgyerek" indexes írói vonal, egyébként itt a válaszcikk), akinek már első kiszólása is meghozta számára a jól megérdemelt (és már gyerekkorában is megtapasztalt) széleskörű megvetést.

Ami számunkra fontos, az nem is elsősorban a
cikk tartalma (elvégre az indexről beszélünk, ismerjük már őket), hanem az elv ami alapján íródott: "reductio ad absurdum". Ez a remek "logical fallacy" az avatatlan dolgozók tömegeinek megtévesztésére alkalmas. A lényeg a vitapartner érvrendszerének egyszerű módszerekkel történő nevetségessé tétele oly mértékben, hogy a figyelmetlen olvasóban annak dacára fognak súlyos kételyek kialakulni, hogy érdemi cáfolat nem hangzott el. Munk mindent bevetett, lássuk a szóhasználatot: "világuralom, minden emberbe csipet(sic!), globális adatnyilvántartás, tömeggyilkosság, koncentrációs táborok, Illuminátusok, világuralom (megint!)". A hatást megtöbbszörözi, hogy a kérdéses cikk 24-es betűmérettel olvasható egy elterjedt (és akkor nem használtam se szép, se csúnya szót) internetes hírportál címlapján. A konzekvenciát mindenki levonhatja aki tudja.

És íme egy cikk a naturhirek.hu weboldalról, amiről érdekes módon nemrég
eltüntették:

Madárinfluenza a védőoltásban
2009 MÁRCIUS 05., CSÜTÖRTÖK 11:24 NATÚR HÍREK


Amikor a média a madárinfluenza terjedéséből élt, a legtöbb kutató azt mondta, hogy baj akkor lesz, ha a madárinfluenza vírusa keveredik az emberi influenza vírussal, de ennek nincs nagy esélye. A következő történet akár egy Robin Cook regény részlete is lehetne. Aki szereti az orvosi krimiket, az most jól fog szórakozni. Főleg azért, mert a történet nem fikció, hanem éppen a napokban játszódik, itt nálunk. Akár főszereplő is lehet, csupán be kell sétálnia egy orvosi rendelőbe és influenza elleni védőoltást kell kérnie. Véletlenül akár halálos H5N1 madárinfluenza vírust is kaphat. Hogy ez lehetetlen? Olvasson tovább...

A napokban az ausztriai székhelyű Baxter laboratórium "véletlenül" szétküldött a világ 18 másik országába egy olyan vakcinamintát, ami a H5N1 madár- és H3N2 emberinfluenza élő vírusát tartalmazta. Németországban, Szlovéniában és Csehországban szennyeztek meg laborokat vele és egy kanadai labor fedezte fel elsőként a "tévedést". A WHO azonnal riasztotta az érintett hivatalokat és most mindenki azon töri a fejét, hogyan fordulhatott ez elő. Hogyan fordulhat elő, hogy egy gyógyszergyár véletlenül kever halálos vírust egy termékébe? Én tudom.

Ez kérem bioterrorizmus

A sokkoló válasz a problémára az, hogy az eset nem lehet "véletlen tévedés". A Baxter, mint minden hasonló tevékenységet folytató vállalat a BSL3 (Biosafety Level 3) biztonsági rendszer alapján kezeli az anyagait. Ez egy tökéletesen kidolgozott eljárás annak érdekében, hogy a kutatás és gyártás során az anyagok ne szennyeződhessenek egymással és ne juthassanak ki a gyárból. Ennek leírása olvasható a Wikipédiában. A leírás szerint a magasan képzett személyzet mindent tud az ott használt anyagokról, azokat hermetikusan elzárva, speciális védőöltözetben és zárt kabinokban kezelik. Őket tudósok felügyelik és mérnöki pontossággal megtervezett berendezések biztosítják azt, hogy ne kerülhessen ki vagy be idegen anyag.

A Baxter magasan képzett kutatói valahogy mégis meg tudták oldani, hogy a H5N1 és a H3N2 élő vírusait belekutyulják egyetlen ampullába. Ez körülbelül akkora figyelmet igényelne részükről, mintha anyám a hétvégi ebédfőzéskor egy élő tyúkot keverne bele a kakaóslepénybe és anélkül tálalná fel, hogy észre sem veszi. Ez lehetetlen! A BSL3 biztonsági rendszer alkalmazása során nem lehetséges, hogy ÉLŐ madárinluenza vírus kerüljön egy vakcinába és azt ki lehessen postázni kereskedőknek szerte a világban. Tehát két lehetőség maradt:

1. A Baxter nem követi a BSL3 biztonsági előírásait. Ez nem sima lustaság, hanem akkora felelőtlenség, amivel a teljes emberiséget sodorják életveszélybe. Valaki elviszi a gyerekét védőoltásra és éppenséggel ott kapja meg a halálos vírust, amit életének maradék pár hetében még százaknak ad tovább. Brrr...

2. Egy alkalmazott, vagy egy kontrollálhatatlanul magas beosztású Baxter vezető szándékosan kevert halálos vírust a vakcinába és juttatta ki, hogy ezzel járványt idézzen elő. Ez abban az esetben lenne logikus, ha egy ilyen járványon ők sokat kereshetnének. És sajnos ott vannak a raktárban az eladatlan vakcinák, amihez kellene piacot teremteni. Bár ez keményen hangzik, de ne feledjük, hogy volt már ilyen a történelemben. Gondoljunk csak a bipoláris betegségre, a hiperaktívitásra, stb... Mindig előbb volt meg a gyógyszer, mint a betegség.

Van harmadik lehetőség?

Persze a szkeptikusokat úgysem fogom meggyőzni egy ilyen összeesküvés elmélettel. Egyébként is őrült vagyok. Ők nézzék úgy a dolgot, hogy csupán egy véletlenen múlik, hogy lesz e világméretű járvány, vagy sem. A világ orvosi laboratóriumai éppen most keresztezik a madárinfluenzát és az emberit. Véletlenül vagy szándékosan - szinte mindegy. Látjuk, hogy az esélye megvan egy véletlen balesetnek, ami csak idő kérdése, mikor következik be. És ha eljön az idő és ránkszabadítottak egy újabb kórt, a népesség koldulhat a védőoltásért éppen azoknál, akik a bajt okozták.

A törekvés a beteg emberek előállítására nem újkeletű dolog. Évek óta figyelemmel kísérem a betegségpolitika törekvéseit és ez idő alatt szépen csendben veszik el az emberek jogait az egészséges táplálkozástól, a tiszta levegőtől, a megélhetéshez szükséges pénztől és a hatékonyan működő immunrendszertől. Mára teljesen természetessé vált, hogy egy megfázás esetén fájdalom csillapítót és gyulladáscsökkentőt használnak az emberek, miközben még 30 éve is vitaminokat és gyógynövényeket ajánlottak az orvosok ugyanerre. Persze egy kamilla, egy zöldtea vagy egy marék c-vitamin semmi hasznot nem hoz senkinek a betegen kívül, ezért nem is reklámozzák. Helyette ACC, Strepsils, és egyéb csodaszerek töltik meg a patikák polcait.

Arra viszont álmomban sem gondoltam, hogy ma már olyan merész a gyógyszeripar, hogy bűntetlenül állíthat elő halálos vírustörzseket és küldözgethet szét "próbára" a világba. Ezzel a módszerrel nagyon fel lehet gyorsítani a beteg ember gyártást.
Hogy Ön miben hisz, szinte mindegy. Ha akarja higgyen abban, amiben én is, hogy az időről időre felbukkanó hírek a halálos járványokról nem véletlenek és ezek jól megtervezett marketing akciók valaki pénzügyi gazdagodását elősegítendő. Ha ez kényelmetlen, higgyen abban, hogy a világ veszélyes és úton útfélen életveszélyes kórokozók rejtőzködnek a bokrok levelein és arra várnak, hogy egy kiránduló bejuttassa őket a nagyvárosba.

Bármelyik is az Ön verziója, az biztos, hogy nem túl biztonságos ma legyengült immunrendszerrel élni a világban.

Persze a vezető média nem harapott rá a hírre. Magyar nyelven semmi nem jelent meg az esetről. Ha nem egy gyógyszergyár által gyártott és szétpostázott biofegyverről lenne szó, hanem egy fehér port tartalmazó borítékot kapott volna ugyanez a 18 labor, akkor eddigre már bioterrorizmussal lenne tele a sajtó és fegyveresen lerohantunk volna legalább egy arab országot. E helyett ha egyáltalán bekerül a médiába, akkor egy ANTSz hivatalnok vagy egy WHO szakértő fogja elbagatellizálni az esetet és meg fog nyugtatni mindenkit, hogy a magyar orvos által adott védőoltás biztonságos. A vitamin meg veszélyes.


|

hup, anno 2006

Manapság "szakmai fórumokon" elég sok szó esik arról, hogy a Linux kernel és a disztribúciók "fejlesztésében" micsoda őskáosz van. Ma már nem azonnal kövezik meg az embert, ha felhívja a figyelmet az olyan csacskaságokra, mint például Linus Torvalds hírhedt "Security people are leeches!" kifakadása, vagy arra a tényre, hogy a kernelfejlesztők sorozatosan bélyegzik a kritikus biztonsági hibákat jelentéktelenként. Már ahol megtalálják őket. Néhány éve viszont ilyen eretnek gondolatokért ezer ember ugrott a szerencsétlen delikvens torkának. Nekem is volt szerencsém már 2006 előtt is - saját tapasztalatból - megérezni ezeket a tendenciákat, azonban a tudatlan tömegek - természetszerűleg - nem egészen értettek velem egyet ;)

Íme egy kis ROTFL kategóriás válogatás azokból a napokból, amik végül a HUP nevű fosportálról való (első)
bannolásomhoz vezettek. Igen, "stélusom kissé csípős, haddnemondjam fanyar", de jó részének sajnos a fenti előzmények az okai.

TrueBSD 0.1
A Novell vezérigazgatója nyílt levélben cáfolja a Microsoft állításait
Tömeges hibák a Linux kernelben
Hova lett a Gabu cikke?

|