retro

silent hunter 5

A review a Bombahír portálon olvasható.

|

két ritkaság

Bár Pécsről hihetetlen gondot okoz egy kórházi zárójelentés Szegedre küldése, az amazon.co.uk-ről megbízhatóan 3-4 nap alatt ér Pestre amit rendelek. Ezek az esetek nem túl gyakoriak persze, hiszen a DVD minőségtől éjszaka felsírok, a HD minőségű film-, és sorozatterjesztés pedig eléggé gyerekcipőben jár, az iTunes Store HD sorozatai (pl.: House) pedig nem annyira megvásárolhatóak Magyarországról. A filmrendelés ezért nálam csak az igazán különleges alkotásokra szorítkozik, ilyen például az Immortel, illetve a legutóbbi kettő:


Plunkett & Macleane illetve The Black Hole.

A '81 körül születettek emlékezhetnek az 1979-ben készült "Fekete Lyuk" című filmre, már csak azért is mert a magyar királyi televízióban is levetítették szinkronizált változatban, és ez még természetesen az a korszak volt amikor a magyar szinkronstúdiók igencsak hallgatható munkát végeztek (egészen a '90-es évek végéig), sőt helyenként a magyar változat itt-ott jobb lett mint az eredeti. Ha valaki hallotta például az Aliens (Bolygóneve...) régi és új szinkronját, az tudja miről beszélek. Nos, a The Black Hole 18 évvel előzte meg az Event Horizon-t, de a hangulat arányaiban ugyanazt tudta hozni. Gyerekfejjel elég mélyen lehetett rettegni a fekete lyuk felett egymásnak feszülő felderítőcsapat, illetve az őrült(?) tudós Reinhardt, illetve a gyilkos robot Maximillian küzdelmein, az sokszori újranézést pedig rongyosra használt VHS szalagok bánták. Sci-fi filmekből egyébként azóta elfelejtettek jókat csinálni, úgyhogy ez az alkotás szintén a mai szemmel is nézhetőek közé tartozik (tökéletesen jelzi ezt a nyomorék IMDB 5.5-ös pontszáma is), érthetetlen, hogy a Walt Disney Productions hogyan tudott ilyen jó filmet készíteni.

A
Plunkett & Macleane már mai gyerek, hiszen csak 10 éves. Alapvetően itt nem is a filmmel kezdődött számomra a történet, hanem Craig Anderson hihetetlen filmzenéjével, amit először egy második világháborús music videóban (szerintem valójában ehhez készítette Mr. Anderson), majd a Silent Hunter 3/GWX főcimeként hallottam, és mindannyiszor letettem tőle a hajam, letettem az arcom, az egészre ráültem és csak annyit tudtam gügyögni, hogy ezt.. ezt most így hogy?.. Nagy szerencse egyébként, hogy viszonylag kevesen ismerik, így nem kurvult el (azaz nincs a fél jútúb alatt mint zenei aláfestés).

... és egyébként a film is igazán remek.



|

béremelés

Ejnye, hát nem viszitek el a reklámozott DEC cuccokat? Májusban már mennek a MÉH-be. Érzéketlenek vagytok, tessék elképzelni hogy érzi magát egy aranyos kis DEC eszköz egy présben. Ugyehogyugye, kész horror. Emiatt kénytelen voltam még elhozni egy VT420-at, és egy VAXstation 4000/VLC-t, elvégre előbb ismerném el a 6 millió elgázosított zsidót, mint hogy egy DEC hardvert veszni hagyjak. Na, sajnos utóbbival járt egy 19"-es VR290-D3 monitor is, amiről csak annyit, hogy ilyen dögnehéz kijelzőt még nem volt balszerencsém emelni. Viszont színes, és működik. Valaki, akinek nincs ilyenje, vigye el, az asszony meg fog ölni ha meglátja mit hoztam megint haza. A VLC egyébként a szokásos RZ23-as meghajtót tartalmazza (rajta VMS 5.5), és sajnos csak 8Mb RAM-mal van megáldva (újfent mondom: 36 bites RAM modulokat bármilyen mennyiségben felvásárlok). CITI9 a node name, ismeri esetleg valaki?


|

DEC

DEC cuccok (1 db VAXstation VLC, VT320 és VT420 terminálok, DECserver 100 és 200-as terminálszerverek, 1 DEC printer) ingyen elvihetők egy XI. kerületi kollégiumból. Contact nálam. No linuxlamers.


|

A 80486 utáni idők legjobb játéka letölthető, kipróbálható, megvehető: Thief Gold.

|

scenecon 2007

Ezt most így remote sajnos, de legalább társaságban.



|

DEC Multia

Azt hittem a DEC 3000-nél nincs lassabb Alpha, de a Multia tesztelése során kiderült, hogy tévedtem. A gépet egyébként Lay-tól kaptam, thanx neki. Bekapcsolás után egy OpenBSD indult el rajta, de egy gyors OpenSSL speed teszt után sikítva reseteltem (háromszor lassabb volt mint a DEC 3000 OSF/1 alatt).

... Tovább ...


|

VAX 4000



A bécsi önkormányzattól származott el ez, egyébként az egyik leggyorsabb uniprocesszoros VAX. A chassisra írt 3900-es felirattal ellentétben a belső egy SCSI kiszerelésű VAX 4000-et takar, amire egyébként egy OpenBSD-s soroskonzol mellett a VT520-as terminálom csatlakozik.

... Tovább ...

|

Ma Szeged felé vettem az irányt, lévén családi rendezvények lesznek, és a család bizony keményebb dolog mint mondjuk egy falka állig felvegyverkezett rendőrbarom. A BKV egyik szarszagú járatán a nyugati pu. felé zötykölődve jutott eszembe, hogy a bluetooth adapteremet sikerült otthonfelejtenem, tehát a vonaton netezés ezúttal kizárva (arról már írtam korábban, hogy az egyetlen civilizált módja a Magyar Államvasutak személyszállítási szolgáltatásainak kihasználására, ha a restaurant szerelvényben sörözik az ember). Így hát meg kellett elégednem a 80 gigás vinyón lévő anyagok cseszegetésével. Szerencsére régi archív anyagok között ráleltem néhány - 1995 környékéről származó - Terror News-ból kimentett txt-re. Szebb és boldogabb idők voltak azok: az volt talán az utolsó korszak, amikor még valóban élvezet volt számítógépet használni. Ha belegondolok, elvileg talán nem is volt olyan régen, mégis egy teljesen más világ alakult ki a szemünk előtt. Ki tudja ma már, hogy mi az az ARJ.EXE? Ma már csak a RAR tömörítőt ismeri mindenki, de azt is csak a warez scene használja store üzemmódban ráadásul, a DVD-k miatt...

Lószar van itt, ez az egész már kurvára undorító. Valahol útközben az egész számítástechnika elvesztette az eszenciáját,
tudományból, vagy hobbiból egy mindennapos eszközzé vált - önmagában hordozott élvezeti értéke immár nulla. Jó meg szép egy ilyen iBook, de sokkal idegenebb mint egy bézs színű XT-s ház aminek az oldalát végigsímítva egy nagy vörös kapcsolót átkattintva (TAK hangeffekt!) futurisztikus hangok kíséretében elindítom a 12 Mhz-es 286-ost. Ma már nincs az a dilemma, hogy a 20 Mb-os harddiskre vajon a Monkey Island 1-et, vagy a használhatatlan-de-jó-játék Windowst másoljam fel floppyról. Nincsenek többé CGA emulátorhoz hasonló programok. Nem ír senki olyan lemezujságot, aminél ki kell választani hogy az 50 videokártya közül melyik áll a legközelebb az enyémhez (és ez már persze óriási ugrás években is, VGA! "Szabvány"!). Már nem 437-es (CWI) kódlappal írnak magyar szöveget, valami homebrew ékezetesítő programmal (a csúcs iconv bele is döglik az ilyenekbe, mert a marha képtelen ISO 8859-2-nek megfelelő karaktereket találni). DISPLAY.SYS? EGA.CPI? MODE.EXE? Ugyan. Ezek az MS szarok mind a konvencionális memóriába ömlenek bele, fúj gusztustalan teszedle!

Egyáltalán, amilyen ütemben felgyorsult a kommunikáció, olyan mértékben ömlött bele a fos. A net legnagyobb része olvashatatlan és értékelhetetlen. A kommunikáció már nem a hozzáértő, egyes emberek vagy csoportok közötti szinte kézzelfoghatóan közeli és bennsőséges fórúma, hanem maga a világ e térbe vetülő mételyes árnyéka.

Senki sem a 14.4-es modemek "összefütyülését" (nevezzük most népies nevén a handshakinget) érti ma már a hálózathoz csatlakozáson, és már régen nem művészi ANSI grafikák és animációk között válogatunk a menüpontok, vagy a 8.3 hosszúságú filenevek között (érdekes, ez mindenre elég volt). A FIDOnet már akkor a végét járta, amikor végre megszerezhettem az első modememet a 386-os gépembe (igen, végre saját Doom gép - oh, a régi doompartik - de persze csak alacsony felbontásban!). Igen, mint akkoriban minden mást, így a BBS-ek világát is egy korszakkal később kezdhettem megismerni (de persze végül az Electric Ladyland BBS segítségével én is point lehettem); mindig mindenből egy generációval kisebb volt nekem, mint az elfogadott minimum, de ez a soros és párhuzamos portos copypartyk (FastLynx!) lassú és kényelmes világában a feelinget tekintve egyáltalán nem számított.

Ma viszont gyerekek, ma fasz van.


|

FPS

First Person Shooter. Bár egyébként a Thief-szerű sneaker játékokat szeretem (esetleg Hitman), második világháborús FPS-ekkel is szívesen játszok. Ilyen például az Enemy Territory, illetve elődje a Return To Castle Wolfenstein. Ha jól emlékszek az ET miatt vettem az 500Mhz-es K6 helyett egy 1Ghz-es Athlont, ez nem mellékes. Az RTCW ugyanis gyengébb gépen is jól elfutott, míg az ET-nek semmilyen hardver nem elég (értve ezalatt az 1Ghz-es G4-et), bár látvány tekintetében nulla újat tudott mutatni. Természetesen a TrueCombat:Elite nevű modja is hasonlóan szarul lett megírva, így szinte játszahatatlan.

De ezt már megszoktam.

Amellett, hogy a jó kis nácis WW2 environment helyett szar, semmitmondó specops-terrorist felállást írtak bele (pfej), a legdurvább mégis az ahogy a kis linux'erek gecire örülnek hogy végre egy
használható játék is készült a szaros OS-ükre, és efelett érzett örömükben belerakják a nevükbe hogy "gentoo" vagy "debian". Hát bazmeg ettől tényleg hülyét kapok, nem is játszok azóta vele.

Apropó, mondjatok egy FPS-t amiben a Wehrmacht színeiben lehet harcolni. Oroszok, amcsik, angolok undorítóak.


|

game: carrier command

Na yeah, ugyis ma volt egy free RTS-sel kapcsolatos thread a hupon, igy most retro strategy gamingrol lesz szo. Ekezetek nelkul, mert most epp nekem igy jo.

Carrier Command

Erre ki emlekszik? Egy (PC-n)
184 kilobyte-os jatek ez, amiben egy igen kiterjedt 3D-s szigetvilag meghoditasa a cel. A meghoditott szigeteket tobbfele funkcionalitassal lehet felruhazni amikre mar nem nagyon emlekszek de volt resource meg defense is. A megepitendo objektumok a hoditas utan szepen epulgettek fel, lehetett latni ahogy a wireframe keszul, szep. Az egesz cucc egy 80286-on Hercules kartyaval valami elkepesztoen szepen futott, holott a stuff egyszerre vezerelte realtime a kovetkezoket:
- gep es jatekos altal iranyitott manta repulogepek a levegoben
- ugyanez a keteltu walrus tankokra
- maga a ket anyahajo navigacioja, a vedelmi drone-jai, fedelzeti agyu, fegyverzet kezelese
- a szigetek mikrogazdasaga
- a resource szigetekrol indulo utanpotlas managelese
- autopilot az osszes, epp nem iranyitott es nem navigacio alatt allo jarmure



Mindez tobbfele kameranezetu 3D-ben, es persze maga a 3D rendering. Ket scenario. Komolyan mondom, ezt latni kell, ezt ma mar senkinek nem lehet szavakkal erzekeltetni. Na, szoval egy
elkepesztoen impressziv jatek ez, es a mai napig nincs parja. Termeszetesen egyike azoknak a jatekoknak, amik folyamatosan a gepemen vannak. Erdekesseg, hogy allitolag a forrasa mar letorlodott. :) Ezt az infot akkor talaltam valahol, amikor a neten neztem utana hogy mi lehet vele manapsag - igazabol remeltem hatha csinalt valaki belole egy multiplayer verziot ;)

Iranyitas: eger, vagy Q/A/O/P/space :)

Vegezetul rakok ide egy linket a CoV-os
leirasra is, de azert azt erosen remelem, hogy mindenkinek megvan a CoV osszes szama. Naazert.



|

IT

Ma egy másik téma (BBS-ek, CoV, scene, etc) kapcsán nosztalgiáztam, és eszembe jutott hogy anno 1996 környékén azért kezdtem - akkor még csak - Linux-szal foglalkozni, mert a Windows szó szerint idegbeteggé tett általában (akkoriban az MS még az Internet supportot is leszarta ugyebár). És így eszembe jutott hogy ha akkoriban lett volna WinXP, akkor valószínűleg tojtam volna más OS-ekre. Tough shit.

Azt azért tudni kell, hogy nekem a DOS-os korszak teljesen jó volt, DesqView, Terminate!, Volkov Commander, hasonló okosságok, utóbbi kettőnek például ma sincs párja, semmilyen platformon...

p.s.: ma azon röhögtem - többek közt - hogy az én (mint hardcore unix abuser) véleményem és Putabout-é (ms) teljesen megegyezik a hup kapcsán. Érdekes dolgok ezek, legalábbis pár embernek el kellene ezen gondolkoznia, már ha birtokukban lenne ez a hasznos trait...


|