wiki megint
Important notice: a bejegyzés eredeti főszereplője (Kalpet) sérelmezte, hogy adatait kitettem, őt magát pedig minősítettem. Bár szerintem egész jó lett, a témához valóban nem kapcsolódik, ezért végül töröltem. Nagyon-nagyon rosszul kezdett, de talán tanult valamit a reakciókból. Szerintem egyébként nem.
1. A nemrégiben napvilágot - és közröhejt - látott Tomcat-tel kapcsolatos, grammot-kilogrammot és hírszerzési módszert összekeverő/meghamisító rendőrségi vádemelési javaslat kapcsán néhány, már korábbról ismert szereplő (plusz pár új), hörögve ragaszkodott vélt igazához, hogy Tomcat robbantani akart, a gyújtószál pedig (figyelem!) veszélyes robbanóanyag. Egészen addig, amíg egy jótét lélek bele nem döngölte mindannyiuk orrlyukát a saját hülyeségükbe. Ezt követte még a román érzelmű Réka egy szánalmas, gyűlölködő vergődése, ami szerintem akár egy pert is megérne, dehát túl kis célpont lenne ő. Mindenesetre a szokásos nyivákolókórus már korábban beindult, őrjöngve követelve, hogy (a szócikk levédésével) csak a szokásos kis gyűlölködő klikk legyen az, ami majd borzalmasan megszakérti e kérdést.
(intermezzo: Immanuel ekkor megkapta a "jó humor díjat". Cudar egy világot élünk, nemde? Ezek semmiből sem tanulnak.)
2. A közelmúlt másik jelentős eseménye volt a Cigánybűnözés szócikk szétverése, illetve ha lehet, teljes eltörlése - mert a wikipédisták szerint ilyen nincs, és a szó egyébként is sértő a cigányokra nézve. A wiki szerint "a politikai közbeszédben ma már elítélik a használatát" (sic!). Nem túl meglepő módon (yawn) ezúttal is mélységes kuss volt a válasz amikor egy hosszabb reakció érkezett, leírva az olaszországi cigányellenes politikai légkört.
3. Így történt ez a Polgár Tamás szócikk elleni korábbi támadásnál is: kikerült a szócikkre az "egyoldalú, súlyos problémákkal terhelt lap" címke, majd az meg is lett indokolva - teljes hülyeségekkel. Nos, ez nem jött be, mivel valaki tételesen levezette, hogy miért égbekiáltó és megindokolhatatlan rágalom minden egyes kijelentés. Már csak a szokásos mentsvár maradt: "Mindenesetre a további veled való vitának sok értelmét nem látom. ... ha valaki rendbeszedi a cikket az kiválló (sic) lesz, ha nem akkor majd valamikor nekiállok és rendbeszedem én." Köszönjük, a fentiek tükrében inkább ne.
4. Egy másik rettenetes agymenés volt a Mortimer-ügy szócikk hazugságokkal és félinformációkkal telenyomása. Kalpet energikusan írta tele a szócikket irgalmatlanul olvashatatlan módon, és jogi terminusokat egymás hegyén-hátán használva, mindezt döbbenetes helyesírási és mondatszerkesztési hibákkal tarkítva - melyeket javításuk után újra visszatett. Egészen komikus szituáció volt, azonban csak advanced usereknek javaslom, hogy megpróbálják visszamenőleg kibogarászni a szerkesztéseit. Egyébként nem éri meg. Ocsmány.
Ennyit mára a disznótenyésztés érdekességeiről.
unciklopédia
Egy számomra felfoghatatlanul szánalmas dologgal kezdődött az ajvékolás: a szócikkekre rátették a "Dezinformáció" kategóriát. Igen, az Unciklopédián, jól tetszik érteni. Később az ilyesmire szoktak úgy hivatkozni, mint "mi megpróbáltunk a szócikk készítőjével beszélni, hogy hagyjon fel az antiszemita zavarkeltéssel". És hát igen, még mindig egy Unciklopédiáról van szó - egészen pontosan a magyar változatáról, hiszen az angol eredetiben ban mindez természetesen nem von maga után semmifélre büntetést.
A "megbeszélés" tehát megvolt, a szokásos minta szerint ezután már jöhet az indoklás nélküli törlés és kitiltás: zsidókkal, holokausztokkal Magyarországon viccelni szigorúan tilos! Máshol lehet, itt nem! No, és az unciklopédiás (!) cikk törlésének Osvát szerint mi az indoka? "Provokáció". A törlés meg nem is akármilyen: Osvát a teljes szócikket megsemmisítette, az előző változatokkal együtt, a hűlt helyét sóval behintette és levédte - a holokausztról nem lesz szócikk kérem! Ennyit a közösségi szerkesztésről.
Én már sokszor próbáltam megvédeni ezeket a reménytelen gyűlöletkeltőket a korai és fájdalmas haláltól, de - úgy tűnik - nem biztos, hogy menni fog.
a idióták wikipédiájáról megint

Szerencsét hozó finn svaszikta
Ezt egy pár pixeles verzióban az aláírásom végére biggyesztettem, arrafelé szokás mindenféle képeket ilyen módon használni. Természetesen az egyik überbasszájba admin (Tgr) rögtön nekemugrott, törölte a képet, majd az arcomba fröcsögte, hogy a magyar törvények tiltják az "önkényuralmi jelképek" használatát, kivéve persze bizonyos körülmények között. Ilyen körülmény például, ha az adott jelkép egy ország hivatalos jelképe. Finnországnak például ma is az, de említhetném még Kuna Yalá-t (fordított svasztika), vagy Tadzsikisztánt amely épp mostanában fedezi fel árja gyökereit, és választotta hivatalos jelképévé a két horogkeresztet, mint ősi árja motívumot. Mellesleg pár éve ledózerolták az ország egyetlen zsinagógáját, hogy az elnöki palota új szárnya közeléből eltüntessék a ronda épületeket. A helyi zsidók a város szélén kompenzációként nekik adott telket és épületet nem voltak hajlandóak elfogadni, mondván az túl drága nekik.
Nos, miután tehát mindezeket előkerestem a véres szájjal hőbörgő admincsordának, a nyomaték kedvéért a magyar (?) wiki fő adminisztrátorát, Grin-t is megkerestem a kérdésben. Ő ugyan nem volt hajlandó tudomást venni az ellenem irányuló támadásokról, ám egy igen fontos dolog kiderült: igazából irreleváns, hogy a magyar törvények mit írnak elő, mert a magyar Wikipédia "nem írott, vagy precedensen alapuló jogkörnyezet". Köznapi nyelvre lefordítva ez annyit jelent, hogy a wikipédián nem érvényes a jog és a törvény (nem csoda, a magyar törvények eleve érdekes értelmezhetők egy amerikai szerveren - ezt is megpróbálták utána mismásolással mentegetni). Ezek után effektive csak egyetlen korlát marad: az adminisztrátorok szubjektív értelmezése. És azt már tudjuk, hogy ezek az adminok milyen elven működnek.
Hogy ezt effektíven demonstráljam nekik, csináltam egy teljesen jó userlapot, megpróbálva a kérdést egy másik szemszögből megközelíteni. Álljon itt eredeti formájában, hadd zabálja a Google:
A szerkesztő egy szinte kihalt fajhoz tartozik: a pártatlan, gondolkodó, igazságos, magyar emberekhez. Jelzi ezt választott szimbóluma is:
A piros szín a szocializmus színe, ezáltal a jól végzett és hasznos munkáé. A fehér a nemzeti célokat, és a közösség hasznos tagjainak boldogulását, a négy fekete téglalap pedig céljaim tisztaságát és őszinteségét jelképezik.
Az angol nyelvű Wikipédia mételye
- The Wikipedia Jews
A magyar Wikipédia posványa
- Egy hallgatásra kárhoztatott szerkesztő
- Talán az utolsó nagyszabású kísérlet, amely a magyar Wikipédia kudarcának alapvető okait lett volna hivatott kigyomlálni, szörnyű és erőszakos halála előtt
- Néhány rövid jellemzés
- Egy katasztrofális wikiadmin a sok közül, és kudarcot vallott leváltása
- Grin, a magyar Wikipédia létrehozója nyilatkozata arról, hogy a Wikipédia nem egy jogkövető környezet, hanem az adminisztrátorok többsége által definiált képlékeny irányelvek alapján működő közösség. Ennyit a tágabb körben értelmezett szólásszabadságról (v.ö.: "Wikipédia - a szabad lexikon"), és a copyright/left licenszekről is.
Fajgyűlölet a magyar Wikipédián
A magyar WP legnagyobb rákfenéje, hogy tele van zsidó-, és cigánygyűlölő adminisztrátorokkal, és szerkesztőkkel. Működésük nem vall túl nagy fantáziára, gyakorlatilag arról van szó, hogy buzgón keresik a WP azon részeit, ahol felháborodást mímelve beszőhetik a közösségbe fajvédő doktrínáikat, olykor paradox módon antiszemitizmust is kiáltva. Természetesen nem tudják, maga a szó mit is jelent.
A folyamat maga a sablonos, régi jól bevált önmerénylet. A való világban a kezdők módszere a saját ajtajukra vagy zsinagógájukra mázolt horogkereszt. A módszer könnyen leleplezhető, hiszen láthatóan semmi haszna nincs belőle senkinek, leszámítva az önmerénylőt, aki mindezt a pillanatnyi népszerűségért, illetve az áldozat kellemesen símogató szerepéért teszi. Talán szeretethiányosak.
A WP-n is ezen séma szerint zajlik a folyamat, lássunk néhány példát.
OsvátA![]()
Mint ide klikkelve látható, Osvát művi felháborodást intéz egy, az ő ízlésvilágának nem megfelelő kép ellen. Célja egyértelmű, önmaga iránt szánalmat keltve cselekvésre készteti az adminisztrátorokat, ezáltal ellehetetleníti az általa kiszemelt szerkesztőt. Ez a deviáns, közösségbomlasztó viselkedés a magyar Wikipédián nem csak, hogy megtűrt, de egyenesen támogatott. Ezen a ponton egy másik érdekes jelenségről is szót kell ejteni. Az ilyen önmerénylő szerkesztőket nevükön nevezve száz százalékos bizonyossággal egy hosszabb-rövidebb blokk szerezhető be. Gyakorlati tapasztalatok bizonyítják, hogy a zsidó önmerénylet megvalósítóját nyugodt szívvel nevezhetjük ''wiki-inuitnak'', ''wiki-skótnak'', vagy ''wiki-norvégnak''. Azonban, ha - judaisztikai tudását elismerve - és a hazug és szókifacsaró szerkesztők soraiból kilépve őszinte beszéddel élve - javasoljuk neki a közösséget ahol ezt a tudást hasznosítani tudja, a nyenyec nevű adminisztrátor befejezi a félelem doktrínájának manifesztálódását: Osvát áldozatát azonnal bannolva felerősíti a közösség gyűlöletét, ez esetben a zsidó faj, nemzet, vagy vallás iránt. Az ilyen indokolatlan, magyarázat nélküli adminisztrátori eljárás láttán az értetlen szemlélőben egy természetes reakció jön létre: ezután maga is félni fog a "zsidó" szót leírni - hiszen derült égből jöhet a büntetés.
Linkoman
Linkoman is egy ilyen gyűlölködő (hatemonger) önmerénylő. A Wikipédiát nemrég végleges távozásával "fenyegette" (vicc, hogy amikor ezt írtam, még épp jelen időben tette ezt. Azonban már akkor egyértelmű volt, hogy zokogva tett ígérete ellenére később észrevétlenül visszapatkánykodik - G). Távozási üzenetében felettébb árulkodó részlet fedezhető fel: "mérsékeltnek" és "általa nagyrabecsültnek" írja le a Maxval nevű szerkesztőt. Maxval-ról, annyit, hogy ha színvonaltalan honlapja, vagy a Google-ban a nevéhez kapcsolódó mocskolódások nem lennének elég árulkodóak, hát az már mindenképpen beszédes, hogy büszkén vállalja azt a fényképhamisítási esetet, amikor egy keresztény-nemzeti politikai párt egy tradicionális magyar jelképet (kettőskereszt) állított Szegeden, ő azt horogkeresztté rajzolta át, és debreceni eseményként igyekezett azt híresztelni. Mert ez neki mindegy. Egyébként, miután nevetséges hazugsága kiderült, még egy - a "hírt" egyedüliként tálaló - szélsőbalos gyűlöletkeltő portál is kvázi-szégyenkezve törölte azt. Nos, Linkoman szerint ő a kedves, mérsékelt szerkesztő.
(folyt. köv.)
Eddig az userlap. A mostanra minden, legalább félig józan ésszel megfogalmazott érvrendszerét megcáfolt, és jogalapjukat vesztett adminisztrátorokból és "prominens" szerkesztőkből álló wikikrém végleg teljes káoszba süllyedt. Már csak egyetlen dologra tudtak hivatkozni: "nekünk nem tetszik és kész!" A Wikipédia Varga Réka (Immanuel) nevű román, zsidókedvelő (ám e témát nem ismerő) szerkesztője kitiltási szavazást indított ellenem, amit ugyan formai hibák miatt eleve el kellett volna utasítani, de az adminok előbbi katasztrofális felsülésük után kapva kaptak az alkalmon, hogy megszabadulhassanak attól aki kifogott rajtuk. Néhány ellenszavazat érkezett, és sokan lemondóan írták be, hogy ez a szavazás nem a Wikipédia szabályai szerint működik, hanem pofára megy: egyetlen célja, hogy adminisztratív eszközökkel megszabaduljanak a nekik nem tetsző véleményektől. Én itt már nagyon kacagtam, de a Bináris nevű admin még erre is rátett: nekiállt cenzúrázni a hozzászólásaimat, többek között még a "náci" szót is törölte, míg a fent említett megvadult csorda közben épp rám zúdította azt. Igazán nevetségesen nagy mennyiségű energiát fordított erre.
Bizony, ilyen alapos emberekkel "működik" a "magyar" Wikipédia.
"magyar" wikipedia strikes back
Ezt egy "Data Destroyer" nevű, Izraelt és egyéb csodás országokat megjárt user - aki a lapja szerint a névtelenség ellen van, egy "rv" komment kiséretében volt szíves azonnal reverzelni.

Elismerésül Data Destroyer-nak a wikipédia cikkeinek önzetelen bővítéséért és a nagyszámú szerkesztésért, a "wikipédia közösségé"-nek egy tagja: Immanuel (Réka)
(újbeszél, duplabeszél, amúgy beszédes a csillag, bár ez a forgás valami modernizáció szülötte lehet - Gabucino)
Emberek, ez a wikipedia maga a csoda, már amennyire a cionizmus az.
UPDATE: ezek a lúzerek külön szekcióban foglalkoznak velem. Jól megtárgyalnak, és ezt mind full komolyan. Nagyjából a 90-es évek végi IRC war-ok opjaira emlékeztet ez, röhögjetek ti is. Én már meguntam az IP címek közötti váltogatást. (igen, ők tényleg komolyan gondolják hogy IP bannal ki lehet ma zárni embereket. Dráma!)
UPDATE#2: az IP ban és az adminfórum után azt hittem nem jöhet röhejesebb, de ezek a wikipédiás arcok tényleg azt hiszik, hogy román IP címekről indított HTTP request flooddal le lehet DoS-olni gigabiten ülő és Tru64-et futtató Alpha szervereket.

Ezt egy kedves, ám fixációs wikipedia szerkesztőtől kaptam.


